BETÖLTÉS...

MI VAGYUNK AZ A HELY, AHOL AZ ORSZÁG TETEJÉN, A TERMÉSZET KÖZEPÉN A TÁRSAIDDAL VIDÁMAN-SZABADON JÓL ÉREZHETITEK MAGATOKAT. LEGYEN BÁRMI IS AZ EGYÜTTLÉTETEK CÉLJA.

Történet

Mi sül ki abból, ha egy kézműves bútorfestő-Tiffanydizájner-adószakértő  és egy extopmenedzser-kerttervező a fejébe veszi, hogy saját kezével tradicionális íjat készít? Először is elmennek az erdőbe kőrisfáért. Hová máshová, mint a Mátrába, ahol a kézmíves-adószakértő bátyja az erdész: ott nő a jó kőrisfa.  Jó kőrisfa persze nem akadt, de egy eladó panzió mindenképpen.

Történetesen éppen az a panzió, ahová barátaikkal sok-sok éven át minden évben egy bő évtizeden át jártak, egészen addig míg annyira le nem rogyott a hely, hogy másik után kellett nézni. De egyik másik sem volt ahhoz fogható.

A hazaúton addig addig vicceskedtek-poénkodtak, amíg fel nem hívták az eladót.  Szó szót követett, a fantázia beindult. A párok otthon először nem értettek semmit, de nem voltak végletesen elutasítóak és az Univerzum kifürkészhetetlen akarata mentén, bármilyen hihetetlen is , négyecskén megvásárolták az építményt (2018-at írunk ekkor).

A 4-5 hónapra tervezett belső átalakítás végül 2 évet vett igénybe…Hát… legalább volt ideje kiforrni a koncepciónak és belelendülni a kézmíves mesterségek sokaságába.

Filozófia

A városi, mai lét (állandómagaselvárás-pörgés-folyamatosteljesítménykényszer-belsőmagány-seggvédés-pazarlás-látszatokmindenekfelettFBInsta-bonyolultság-kikészítleszív-kívülrőljólvagyok) kiegyensúlyozó ellenpólusát a Természet nyújtja (nyugodtanegyüttlenniazokkalakikfontosak-belüljóllenni-őszinténmosolyogni-nevetni-tétnélkülviccelődni-szépenbeszélgetni-azéletbengyönyörködni-egyszerűség-harmónia-szabadság) amióta világ a világ. Mégis igen kevesen vannak az olyan helyek, ahol a Természetbeni együttlét örömeit megtapasztalhatod.

Mi réges-régen a Mátrában találtunk magunknak egy erre való jó kis helyet. Most szeretnénk ezt Veletek is megosztani.

Design azaz Dizájn

A dizájn műhelyneve Mátradizájnú Bagolystruktúr, ami a FEE (Formabontó Erdészeti Eklektika) koncepciózus jegye alapján organikusan bomlott ki, mint a farontó lepke bábájából. A műhelynév a megvalósulás során sokat vesztett eredeti csillogó kreativitásából és az egyszerű, ám lényegre törő Mátra Dizájn név alatt biztos léptekkel vonul fel a belsőépítészet Parnasszusára! Kicsit visszafogottabban:

Mindent, amit itt – leginkább a két kezünkkel – alakítunk két fő idea vezérel: Együttlét és a Természet

Együttlét és DESIGN

A nagy közösségi helyiség konyha és kandalló köré kerekítve, 3 öreg házvédő fenyőnket is magába foglaló nagy külső teraszunk, az alakulóban lévő kert és a jurta, a bejárati „barlang”, mind-mind a vidám-szabad társaság együttlétének színterei, amit majd Ti tudtok belakni és életre kelteni, pont úgy, ahogy azt Ti szeretnétek.

Természet és DIZÁJN.

Bár a Természet a Természetben ragadható meg s nem a házban, belső megoldásaink (Mátrai Foltos Dizájn) az erre való ráhangolódást  segítik.  A fenntarthatósági hozzáállásunk nem blabla, hanem a Természet tiszteletéből adódik.

Minden helyiségünkben felleled az erdő anyagait:  moha-zuzmó-kéreg-uszadékrönkök-kicsi és nagy tuskók, „sósugibán” deszkák vesznek körül a ház minden zeg-zugában. Használtunk némi modern műanyagot: hangulatukban ezek is az erdőt idézik. A bejárat felett vadvirágos zöldtető védi a régi faszerkezetet és a házzal összenőtt Őrfenyőinkkel karöltve vidám, biodiverz hangulatot csempész az éterbe.

No és a baglyok: ők  aztán mindenhol ott leledzenek, meg persze némi szarvas, mackótesó, róka és farkas kombók, mókusok meg a többiek. A mindenki által jól ismert rigmus is ezt vallja.

Ilyen ez Foltos Bagoly:

Kívül erdő

Belül erdő

Életkedved rögtön megnő! 🙂